ingyen weboldal
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!

 

 

 

A nevem Faragó Csaba ,1965-ben születtem Szegeden
 

1984-ben Szegeden fejeztem be a Vedres István Építőipari Technikumot ahol szakrajz mellett ábrázoló geometriát is tanultam. Tanárom Bakacsi Lajos volt, aki neves grafikus és a Szegedi Szépmíves Céh elnöke.

 Tanulmányaim befejeztével a szakmában maradtam ahol napjainkig tevékenykedem.

1999-ig egyáltalán nem foglalkoztam alkotással. Egy ismerősömmel történt fogadás után kezdtem el rajzolni, ami annyira jól sikerült, hogy az első önálló kiállításomon már a kiállítóterem faláról elkelt képeim 80%-ka. Rövid idő alatt kialakult jellegzetes vonalvezetésű stílusom, amit a tus és akvarell könnyed kezelésével érek el. Nagy rajongója vagyok a képregény műfajnak és ez nagy hatással van alkotásaimra is. Kedvenceim Zórád Ernő, Hannes Hegen(Mozaik), Milo Manara és Paolo Serpieri. Mivel függetlenségre törekvő személyiség vagyok ,ezért autodidakta módon képeztem és képzem magam.

 Főleg akvarell és tussal dolgozom, de került már ki kezem alól olajpasztellel vagy egyszerű színes ceruzával készült alkotás is.

 A szabadkézi technikák mellett szívesen dolgozom számítógépes programokkal is.Elsajátítottam a 3D szerkesztést,valamint a GIMP univerzális rajzprogram használatát.

Érdekel az animációkészítés,ezért az utóbbi időben ezzel a kifejezési formával is egyre többet foglalkozom.

 
Első bemutatkozásom 2001-ben Szegeden, a Wágner udvarban volt.

2001 és 2002 nyarán, Szegeden a Kárász utcán találkozhatott képeimmel a közönség.

A 2009-es Szeged Dóm téri karácsonyi vásáron elég nagy sikerrel szerepeltek a képeim, ahol több mint 70 alkotásom talált új gazdára.

2010-ben több pályázaton is indulok-indultam.

Márciusban egy anyák napi kiadványban szerepelt egy grafikám.

Áprilisban egy tankönyvillusztrációs pályázaton indultam.Két körös pályáztatás és 4 rajz elkészítése után, júliusban megkaptam a hivatalos felkérést a kiadóvezetőtől.Összeültünk egy egyeztető megbeszélésre a szerkesztőkkel együtt.Leadtam az adataimat a szerződéskötéshez.Három hét várakozás után kaptam egy rövid e.mail-t,miszerint a stílusom nem illik bele a kiadó stílusába és mással készíttetik el a már egyszer nekem adott munkát ???!!!(Szeged-Maxim Tankönyvkiadó !) 

Július elején egy képregénypályázaton szerepeltem,ahol nagy örömömre első helyet szereztem.Pici pénz,nagyobb oklevél és egy megjelenési lehetőség volt a jutalmam.A kész képregény a decemberi "Új Galaxis antológiában látható.

Több budapesti galériát felkerestem a portfoliómmal.Dicséretet szép számmal kaptam,de a piac nem túl pezsgő manapság.

Ugyanebben a hónapban megpróbáltam milyen lehet Bécsben egy utcai festő élete.Tapasztalatokkal gazdagodva tértem haza.Ott sincs kolbászból a kerítés....

2010....

Hozzászólások (0)

Még nem szólt hozzá senki, légy Te az első!
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Diavetítő

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Zenelejátszó

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.